Tartalomjegyzék
Az Alma Együttes egy rendkívül népszerű hazai banda, mely kezdetben felnőtteknek zenélt. Egy véletlen felkérés kapcsán adtak sikeres gyerekkoncertet, mely egy más utat nyitott meg előttük, hiszen ennek hatására sorra érkeztek a gyerekkoncert felkérések.
A csapat több Fonogram jelöléssel, arany és platinalemezzel büszkélkedhet. Legsikeresebb daluk, a számos feldolgozást megélt “Ma van a szülinapom”, de emellett szintén nagyon népszerű az Almamánia, vagy akár a Szuperkukák is.
Emellett több sikeres rajzfilmzenét írtak, hiszen ők készítették a Bogyó és Babóca sorozat, illetve a Khumba című 3D-s animációs rajzfilm főcímdalát is. A zenekar évi 300 teltházas koncertet ad itthon és külföldön.
Alma együttes története
Buda Gábor 1996 nyarán, egy gimnáziumi barátság nyomán alapította meg az akkor még négytagú Alma Együttest. Eleinte saját szerzemények mellett játszották József Attila, Radnóti Miklós, Kosztolányi Dezső, Arany János, Petőfi Sándor és Romhányi József verseinek megzenésítéseit felnőtt közönségnek.
Megalakulásuk után nem sokkal már több tehetségkutató versenyt is nyertek, majd az Alma nevű albumuk is elkészül. Különböző helyszíneken igy pl. a Virányosi Közösségi Házban és a Józsefvárosi Pódiumon is rendszeresen játszottak. Több színházi produkció zenéje is az ő nevükhöz fűződik.
Alma együttes átalakulása
2018 nyaráig az alábbi felosztásban működtek együtt:
- Buda Gábor – ének, vokál, gitár, ukulele, furulya
- Körmendy Dávid – ének, vokál
- Maroevich Zsolt – brácsa, cselló, basszusgitár, vokál
- Szabó Tibor – gitár, basszusgitár, tambura
- Székely Zoltán – furulya, kaval, tilinkó, tárogató, szaxofon, vokál
2018 nyarától Buda Gábor alapított új együttest, az Alma név maradt.
Tagjai
- Buda Gábor – ének, vokál, gitár, ukulele, furulya
- Berkesi Sándor („Alex”) – basszusgitár, ének, vokál, hegedű, brácsa
- Ránki András – billentyűsök, fúvósok, vokál
- Erkel Gyula – ütősök, vokál
Körmendy Dávid, Maroevich Zsolt, Szabó Tibor és Székely Zoltán Kifli együttesként folytatták a pályafutásukat egészen 2020 februárjáig. Akkor azonban a Kifli Zenekar a korábban megszokott formájában megszűnt, illetve kettévált.
Maroevich Zsolt és Szabó Tibor Tibus bohóccal közösen létrehozta a Tibus és a Hintalók csapatát. Körmendy Dávid és Székely Zoltán pedig Kiflihajó néven alapítottak új zenekart.
https://port.hu/adatlap/zenekar/alma-zenekar/group-62066
Címlapkép: Alma Együttes (forrás: https://csaladhalo.hu/szinek/megujul-az-alma-egyuttes)
Vissza a kategória cikkeihez