Alma felhasználása

Az alma felhasználása számtalan módon történhet, hiszen az alma talán az egyetlen olyan gyümölcs, mely szinte egész évben elérhető és nincs még egy gyümölcs, mely olyan sokféle ételben felhasználható, mint az alma.

Nincs semmilyen ellenjavallata sem a gasztronómiának, sem a fitoterápiának egyéb fogyasztási módjait tekintve, amelyek kihasználják ennek a méltán népszerű gyümölcsnek a sokoldalúságát. Hiszen fogyasztható: nyersen, vagy főve; friss lé formájában, kompótban, házi süteményben, forrázatban és főzetben.

Tegyünk említést azonban két, almából készített termékről is az almaecetről és az almaborról. Már Hippokratész – az orvostudomány atyja – is szólt ezekről az elkészítési módokról.

Amelyekről aztán a modern tudomány megállapította, hogy az almaecet megköti a kalciumot a csontokban, fellép az ízületi gyulladásokkal és az ízületi megbetegedésekkel szemben, elpusztítja a káros bélbaktériumokat.

Az almabor pedig – melynek fogyasztását azonban nem ajánlatos túlzásba vinni – igen jól alkalmazható reuma ellen.

Alma felhasználása – az egészégünk érdekében

Az alma gyógyító tulajdonságokkal is rendelkezik, fontos azonban hangsúlyozni, hogy csak rendszeres almafogyasztás mellett lehet a betegségeket hatásosan megelőzni. Minden nap egy alma, az egészség oltalma – tartja a mondás és nem véletlenül, ugyanis fordított arányosság van az elfogyasztott almák és az orvosi vizitek száma között.

Kitűnően erősíti az izmokat, és az idegeket, védi a gyomrot és a májat, tisztítja a vért és csökkenti a koleszterinszintet, valamint felfrissít.

Annak, aki ízületi gyulladástól, reumában és ízületi megbetegedésekben szenved, különösen hasznos lesz, ha naponta rendszeresen fogyaszt a következő főzetből: 3 vékonyan felszeletelt almát le kell forrázni 1 liter vízzel. Használ azoknak is, akiknek vizelési problémáik vannak, vagy vesekőtől szenvednek.

Akik gyomorégéstől, fekélytől vagy gyomorhuruttól szenvednek, illetve a lázas betegek, valamint akik étkezési problémákkal küzdenek, válasszák a lereszelt, vagy turmixolt almát, néhány csepp friss citrom levével ízesítve.

Akinek pedig a székrekedés okoz problémát, főzzön kevés vízben negyedóráig egy egész almát és egye meg langyosan a főzőlével együtt reggel, éhgyomorra.

Alma felhasználása – a konyhában

Az alma leginkább nyersen fogyasztva fejti ki igazán jótékony hatását, de főve és sütve is egészséges, főleg gyomorpanaszok esetén célszerűbb ilyen formában a fogyasztása. Az almás ételek rendkívül népszerűek egész évben, de különösen az almaszezonban és a téli hideg napokon. Bár vannak sláger ételek, mint például az almás pite, mely egész évben közkedvelt népszerű desszert.

Manapság egyre nagyobb az érdeklődés az egészséges gyümölcs- és zöldségitalok, a smoothiek készítésére és fogyasztására is. Az alma ezeknek az egészséges italoknak is remek alapanyaga, az alma céklalé pedig répával kiegészítve igazi vitaminbomba. Akinek pedig fanyar vagy szokatlan az íze nyugodtan ízesítse mézzel, vagy akár banán darabokkal is. Ezeknek a leveknek igazán nagy előnye, hogy szinte bármiből elkészíthető, amit csak találunk otthon, és minden alkalommal más és más ízesítéssel, adott gyümölcsök, zöldségek függvényében.

https://www.edenkert.hu/gyumolcs/gyumolcsfak/alma-minden-napra-antioxidans-c-vitamin/1567/

Vissza a kategória cikkeihez